Florentina® futórózsa - konténeres
Kód: 22619

Ültetési idő:
március - november
március - november

Virágzási időszak:
jún ••• - szep •••

Fényigény:
Napos, napsütéses
Napos, napsütéses

Szállítás:
konténeres növény
konténeres növény
A hatalmas, meseszép, telt virágok csokrosan nyílnak a szárakon. Élénk vörös, diszkrét illatú virágai nyár elején jelennek meg. Feltörő növekedésű fajta, mely elérheti akár a 3 m-t is. Hagyományos, romantikus rózsákra jellemző megjelenésével mindenkit elvarázsol.
- A cserépben lévő növényeket az év bármely szakában elültethetjük, kivéve ha fagyos a talaj.
- Ássunk a cserép méreténél kicsivel nagyobb gödröt, és jól locsoljuk be.
- Nyomkodjuk meg a cserép falát, így próbáljuk kivenni a növényt.
- Ne rázzuk le a földet a gyökerekről, azzal együtt helyezzük az ültető gödörbe, aztán földdel jól takarjuk be és öntözzük meg.
- A rózsa a jó vízelvezetésű, enyhén agyagos talajon fejlődik a legjobban.
- Száraz nyarakon gondoskodjunk megfelelő vízellátásról, ügyelve, hogy a víz ne kerüljön a levelekre.
- Ha rendszeresen tápozzuk a rózsákat, szebben és bőségesebben fognak virágozni.
- Metszéssel szinte folyamatos virágzásra bírhatjuk a töveket.
- Ha betegség jeleit észleli a rózsákon forduljon növényegészségügyi szaküzlethez.
Ajánlott termékek
- Kód: 51017
Compo Bio Rózsatáp
Ár: 4500 Ft - Kód: 21237
Red Lady Ruffles® rózsa
Ár: 2625 Ft
Eredeti ár: 3500 Ft - Ár: 10500 Ft
Eredeti ár: 12000 Ft - Kód: 31298
Bora Bora dália
Ár: 1760 Ft
Eredeti ár: 2200 Ft
Hasonló termékek
- Kód: 22102
Dune konténeres futórózsa
Ár: 5500 Ft - Kód: 22311
Coral Dawn konténeres futórózsa
Ár: 5500 Ft - Kód: 22585
Elfe® konténeres futórózsa
Ár: 5500 Ft - Kód: 22307
Don Juan konténeres futórózsa
Ár: 5500 Ft