Japán babérhanga (Pieris Forest Flame)
Kód: 42096

Ültetési idő:
március - november
március - november

Virágzási időszak:
már ••• - ápr •••

Fényigény:
Napos, napsütéses
Napos, napsütéses

Szállítás:
20 - 30 cm, P9-es konténeres növény
20 - 30 cm, P9-es konténeres növény
Az egyik legkedveltebb fagytűrő örökzöldünk a japán babérhanga. Nem is csoda,
hiszen nem csupán látványos fürtös virágával, de sajátos erezett, fényes
leveleivel, valamint új, kárminpiros hajtásaival is egyedi dísze lehet
kertünknek, balkonunknak. Leginkább savas, vagy semleges talajban,
félárnyékos, védett helyen érzi jól magát.
Érdekesség a japán babérhangával kapcsolatban:
A japán babérhanga jól bírja a szennyezettebb városi levegőt és imádja az
esővizet. Ugyanakkor teljesen árnyékos helyre ne ültessük, mert megvonja
tőlünk csodaszép virágait.
- A cserépben lévő növényeket az év bármely szakában elültethetjük, kivéve, ha fagyos a talaj.
- Ássunk a cserép méreténél kicsivel nagyobb gödröt, és jól locsoljuk be.
- Nyomkodjuk meg a cserép falát, így próbáljuk kivenni a növényt.
- Ne rázzuk le a földet a gyökerekről, azzal együtt helyezzük az ültetőgödörbe, majd földdel jól takarjuk be, és öntözzük meg.
- Semleges/savas talajt igényel.
- A minimális ültetési távolság: 1 m. Magassága kifejlett állapotban: 1-1,5 m.
- Szárazság idején gondoskodjunk megfelelő vízellátásról.
- A gazdagabb levélzet érdekében évente tápozzuk a talajt.
- Ha szükséges, 1-3 évenként ritkító/alakító metszést végezhetünk.
- Az első évben téli védelmet igényel.
- Ha betegség jeleit észleli a növényen, forduljon növényegészségügyi szaküzlethez.
Ajánlott termékek
- Kód: 51025
Compo Bio általánostáp - 2kg
Ár: 8500 Ft - Kód: 51029
Általános BIO tápoldat - Garri
Ár: 3500 Ft - Kód: 43019
Klemátisz kedvezményes ajánlat
Ár: 6500 Ft
Eredeti ár: 7200 Ft - Kód: 31364
Pooh dália
Ár: 1760 Ft
Eredeti ár: 2200 Ft
Hasonló termékek
- Ár: 2500 Ft
- Ár: 2900 Ft
- Ár: 2500 Ft
- Kód: 44335
Panda azálea
Ár: 4500 Ft