Tarkalevelű illatcserje (Osmanthus heter. Goshik)
Kód: 42137

Ültetési idő:
március - november
március - november

Virágzási időszak:
szep ••• - szep •••

Fényigény:
Napos, félárnyékos
Napos, félárnyékos

Szállítás:
konténeres növény
Az illatcserje egy igazán mutatós örökzöld díszcserje. Leveleinek színe és formája is figyelemfelkeltő. Közepes méretű, sűrű bokrot nevel. Fényes, zöld és krémsárga leveleinek fogazott a széle, míg a fiatal hajtások vöröses színűek. Ültethető szoliternek és szegélynövénynek is. A nyár végén vagy ősz elején hozza fehér, illatos virágait, melyekből idővel kis fekete termések lesznek. Napos, esetleg félárnyékos helyre ajánlott ültetni.
- A cserépben lévő növényeket az év bármely szakában elültethetjük, kivéve ha fagyos a talaj.
- Ássunk a cserép méreténél kicsivel nagyobb gödröt, és jól locsoljuk be.
- Nyomkodjuk meg a cserép falát, így próbáljuk kivenni a növényt.
- Ne rázzuk le a földet a gyökerekről, azzal együtt helyezzük az ültető gödörbe, aztán földdel jól takarjuk be és öntözzük meg.
- A frissen ültetett csemetéket öntözzük meg jól, a tövüknél a földet kicsit tapossuk meg.
- A minimális ültetési távolság: 1,5 m. Magassága kifejlett állapotban: 1,5-3 m.
- Gondoskodjunk a megfelelő vízellátásról.
- Az ősszel ültetett növényeket csak tavasszal metsszük meg.
- Évente 1-2 alkalommal alakító metszést végzünk
- A gazdagabb levélzet és virágzás érdekében évente trágyázzuk a talajt.
- Ha betegség jeleit észleli forduljon növényegészségügyi szaküzlethez.
Ajánlott termékek
- Cod: 51025
Compo Bio általánostáp - 2kg
Ár: 8500 Ft - Cod: 13607
Áfonya + tőzeg kedvezményes ajánlat
Ár: 4100 Ft
Eredeti ár: 4700 Ft - Cod: 48004
Red – White futómuskátli ajánlat
Ár: 9900 Ft
Eredeti ár: 10900 Ft - Cod: 48009
Futó muskátli ajánlat - White – Pink
Ár: 9900 Ft
Eredeti ár: 10900 Ft
Hasonló termékek
- Ár: 2500 Ft
- Ár: 3000 Ft
- Ár: 2300 Ft
- Cod: 42162
Volcano mahónia
Ár: 4900 Ft