Erdei tupelófa (Nyssa sylvatica)
Kód: 41143
Ültetési idő:
március - november
március - november
Virágzási időszak:
máj ••• - máj •••
Fényigény:
Napos, félárnyékos
Napos, félárnyékos
Szállítás:
70 - 80 cm, 1 L-es konténeres növény
70 - 80 cm, 1 L-es konténeres növény
Nyáron fényes, zöld lombjával elegáns látványt nyújt, ősszel pedig intenzív színekkel gazdagítja a kertet. Magas termetű fa, amely fiatalon keskeny, piramis formájú koronát alakít ki, idővel azonban koronája kiszélesedik és lekerekedik. A zöld, fényes levelek ősszel előbb sárga, narancssárga és bíbor árnyalatokat öltenek, majd élénkvörös színben pompáznak. Célszerű már kezdetben megfelelő helyet választani számára, és később kerülni az átültetését. Enyhén savanyú kémhatású, tápanyagban gazdag, kissé nedves, de jó vízáteresztő képességű talajt igényel. Napon és félárnyékban is szépen fejlődik.
- A cserépben lévő növényeket az év bármely szakában elültethetjük, kivéve, ha fagyos a talaj.
- Ássunk a cserép méreténél kicsivel nagyobb gödröt, és jól locsoljuk be.
- Nyomkodjuk meg a cserép falát, így próbáljuk kivenni a növényt.
- Ne rázzuk le a földet a gyökerekről, azzal együtt helyezzük az ültető gödörbe, aztán földdel jól takarjuk be és öntözzük meg.
- Tápdús talajt igényel.
- A minimális ültetési távolság: 5-6 m. Magassága kifejlett állapotban: 10-20 m.
- Szárazság idején gondoskodjunk megfelelő vízellátásról.
- A dúsabb levélzet érdekében évente tápozzuk.
- Ha betegség jeleit észleli a növényen forduljon növényegészségügyi szaküzlethez.
Ajánlott termékek
- Kód: 57082
Facsemete védőháló 11x55
Ár: 1100 Ft - Kód: 51025
Compo Bio általánostáp - 2kg
Ár: 8600 Ft
Ár/kg: 4300 Ft - Ár: 6800 Ft
Eredeti ár: 7200 Ft - Ár: 2600 Ft
Eredeti ár: 3500 Ft
Hasonló termékek
- Ár: 16500 Ft
- Kód: 41060
Dissecta ecetfa (Rhus typhina Dissecta)
Ár: 11900 Ft - Ár: 3500 Ft
Eredeti ár: 4200 Ft - Kód: 41127
Vöröslevelű díszbarack
Ár: 8500 Ft



Mégse legyen a kívánságlistámon
Hozzáadom a kívánságlistámhoz
Ültetési tudnivalók
Ápolási tudnivalók