Rosarium Uetersen konténeres futórózsa
Kód: 22037
Ültetési idő:
március - november
március - november
Virágzási időszak:
máj ••• - okt •••
Fényigény:
Napos, napsütéses
Napos, napsütéses
Szállítás:
2L-es konténeres növény
2L-es konténeres növény
A Rosarium Uetersen rózsa bőségesen ontja lenyűgöző szépségű, telt, rózsaszínű virágait. Májusban és a nyár elején mesébeillő látványt nyújt. Tömött virágai több mint száz rózsaszín sziromból állnak, melynek hátoldala érdekes, ezüstös árnyalatú. A virágok színe idővel világosodik, és a virágzás akár az első őszi fagyokig is kinyúlhat. Ez a rózsa nemcsak szép, hanem illatos is: gyengéd, gyümölcsös illatjegyei még vonzobbá teszik. Napos helyre és megfelelő támasztékra van szüksége ahhoz, hogy szépen fejlődjön.
- A cserépben lévő növényeket az év bármely szakában elültethetjük, kivéve ha fagyos a talaj.
- Ássunk a cserép méreténél kicsivel nagyobb gödröt, és jól locsoljuk be.
- Nyomkodjuk meg a cserép falát, így próbáljuk kivenni a növényt.
- Ne rázzuk le a földet a gyökerekről, azzal együtt helyezzük az ültető gödörbe, aztán földdel jól takarjuk be és öntözzük meg.
- A minimális ültetési távolság: 1-1.5 m. Magassága kifejlett állapotban: 2,5-3,5 m.
- Száraz nyarakon gondoskodjunk megfelelő vízellátásról, ügyelve, hogy a víz ne kerüljön a levelekre.
- Ha rendszeresen tápozzuk a rózsákat, szebben és bőségesebben fognak virágozni.
- Metszéssel szinte folyamatos virágzásra bírhatjuk a töveket.
- Ha betegség jeleit észleli a rózsákon, forduljon növényegészségügyi szaküzlethez.
Ajánlott termékek
- Kód: 51017
Compo Bio Rózsatáp
Ár: 4600 Ft
Ár/kg: 6133.33 Ft - Kód: 21406
Kronenbourg magastörzsű rózsa
Ár: 9900 Ft
Eredeti ár: 13500 Ft - Kód: 21434
Rumba magastörzsű rózsa
Ár: 9900 Ft
Eredeti ár: 13500 Ft - Ár: 4000 Ft
Eredeti ár: 5000 Ft
Hasonló termékek
- Kód: 22038
Casino konténeres futórózsa
Ár: 5500 Ft - Kód: 22033
Alaska® Kordes konténeres futórózsa
Ár: 5500 Ft - Ár: 5500 Ft
- Kód: 22308
Parade konténeres futórózsa
Ár: 5500 Ft



Mégse legyen a kívánságlistámon
Hozzáadom a kívánságlistámhoz
Ültetési tudnivalók
Ápolási tudnivalók