Minden, amit a Klemátiszról tudni szeretnél

Minden kertben szükség lenne egy klemátiszra. Rengeteg különböző színű és formájú virágú klemátisz létezik, ennek köszönheti különleges látványvilágát. Mindemellett még futónövény is. Mivel számtalan fajta létezik, ezért nehéz lehet választani közülük.

Milyen növény és honnan származik?

Ázsiából származik, latin neve Clematis, régebben erdei iszalagként ismerték. Évelő, futó növény. Ezen tulajdonsága az egyik nagy előnye, mivel nem kell minden évben újra ültetni, kihajt magától tavasszal. Közkedvelt növény gazdag virágzásának köszönhetően.

Mikor, hova és hogyan ültessük?

Márciustól október/novemberig ültethető, amíg a talaj nem fagyos. Ha szeretnénk maximálisan kiélvezni a klemátiszok által biztosított látványt, akkor figyelembe kell vegyük szükségleteiket. 

Egy kicsit igényes növények, egyszerre kedvelik a napos és árnyékos helyeket. Vagyis szeretik a napfényt, de vigyázni kell, hogy a tövük árnyékban legyen. Úgy is mondhatnánk, hogy a klemátiszok mottója így szól: „Lábakat az árnyékba, fejeket a napra!” Ennek fényében az ideális az volna, hogy a gyökerei és a töve hűvös, árnyékos helyen legyen, míg a felső, futó része kiélvezhesse a napsugarak melegét. Ezt a hatást úgy érhetjük el, hogy akár napos helyre ültetvén, egy kisebb termetű növényt társítunk elé, így biztosítván árnyékot a tövének. Jó vízelvezetésű, kissé homokos, viszonylag magas pH-jú, lúgos talajt kedvel.

Mikor virágzik?

Különböző fajták függvényében a virágzás periódusa eltérhet. Mi azt javasoljuk, mielőtt beszerezné kedvenceit, érdeklődjön efelől, így megörvendeztethet virágaival májustól októberig.

Megjelenése és gondozása

Attól függetlenül, hogy kicsi vagy nagy, lombhullató vagy sem, a klemátiszok elkápráztatnak szépségükkel. Virágai rendkívül változatosak, úgy formát és méretet, mint színt illetően. Némelyik virág lehet kicsi, közepes vagy nagy, szimpla vagy telt, csillag, harang vagy kehely alakú, széles, vékony, hegyes vagy enyhén hullámos szirmú. Színüket tekintve, a paletta felettébb széles: fehértől sárgáig, rózsaszín, piros, lila, indigó, kék; pasztell, élénk vagy a kettő kombinációja.

Egy fontos dolgot mindenképp figyelembe kell vegyünk: futónövény lévén, szüksége van támasztékra. Ez lehet pergola, boltív, fal vagy egy fa is, amelyen kedve szerint kúszhat.

Más növényekkel ellentétben a klemátiszoknak nem szükséges gyakran tápot adagolni, mivel ez a levelei növekedését serkenti a virágok fejlődésének kárára.

Télen a fajták többségénél a szárak kiszáradnak, következésképp a növények túlterhelését megelőzendő el lehet távolítani a száraz részeket, mivel tavasszal új hajtásokat hoz a tövéről.

Kártevők, gyakori problémák és gondozási hibák

–      Amennyiben az alső levelek reccések, mintha valami megrágta volna őket, ezek nagy valószínűséggel csigák voltak. Ezek főleg a fiatal hajtásokat támadják meg. Ebben az esetben speciális  csigariasztó szer használata javasolt.

–      Amennyiben túlöntözzük, nem megfelelő helyre, talajba ültetjük, maga után vonja a levelek elsárgulását és a lassú növekedést.

–      A hosszú távú szárazság miatt a levelek összecsavarodnak, mindemellett a túlzott öntözést is kerülni kell.

–      A növény tövénél lévő idősebb levelek gyakran elhervadnak. Amennyiben ez látványában Önt zavarja, el lehet takarni ezt a kis „hibát” egy alacsonyabb bokor társításával.

Függetlenül attól, hogy egy elegáns, légies, finom, rendezett vagy vad kinézetű példányt választunk, mindenkit meghódít.  Következésképp a klemátiszok látványossága kiegyenlíthetetlen.

Klemátisz ajánlatunkat ITT találja.

              


0