Vigyázzunk a méhekre!

Mindenkinek megvan a jól megszabott helye az Univerzumban, legyen szó emberekről, állatokról vagy  növényekről, és az embert és a természetet elpusztíthatatlan kötelék köti össze. Albert Einstein azt mondta, hogy, ha a méhek eltűnnének a Földről, azt az emberiség legfeljebb négy évvel élné túl. Innen is láthatjuk, hogy milyen jelentős kedvező hatásuk van ránk nézve. Minél több a beporzás, annál több fű nő, és ezáltál egyre több az állat és az ember.

Közismert, hogy a méhek mennyire fontosak a növények beporzásához; ők azok, akiknek a csodás mézet köszönhetjük egyéb élelmiszeri és gyógyhatású termékek mellett. De a legfontosabb az, hogy ők tartják fenn az élet természetes ciklusát a világon.

Úgy tartják, hogy a világon betakarított termések egyharmada függ a méhek szorgalmas munkájától. Ők porozzák be a virágokat és gyümölcstermőket, de még az állatoknak szánt lucernát is. Gyakorlatilag ez az egész beporzási folyamat a méhek táplálkozási módja is egyben, hiszen a méhek a táplálkozásukhoz szükséges proteint a pollenból nyerik, míg a szénhidrátot a nektárból.

Tudta-e, hogy a világ egyes részein, ahol nincsenek méhek vagy növények, amelyek bevonzzák a méheket, az emberek kézi beporzást alkalmaznak, mely során a pollent egyik növénytől a másikhoz egy ecset segítségével juttatják el?

Sajnos megfigyelték, hogy a méhek száma világszinten elkezdett jelentősen csökkenni, és ennek idővel negatív hatása lehet az egész emberiségre. Szem előtt kell tartanunk, hogy a méhek nagyon fontosak a modern  élelmiszertermelés szempontjából, mivel beporozzák a gabonaféléket. A méhek általi beporzás hiányában az élelmiszertermelés jelentősen csökkenne. Mihez is kezdenénk nélkülük? Nem lennének virágjaink, gyümölcseink ...

A méheket veszélyeztető tényezők között szerepelnek a rovarírtószerek, a klímaváltozás, betegségek, az élőhelyek hiánya. Mi is hozzájárulhatunk ennek a folyamatnak a megállításához. Hogyan? Azzal, hogy olyan növényeket ültetünk, amelyek vonzzák a méheket, és azzal, hogy rovarírtószerek nélkül termelünk növényeket.

Járuljunk hát hozzá a védelmükhöz!

            

              


0